KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS ORVOSOKKAL A BETEGSÉGEKRŐL ÉS GYÓGYULÁSRÓL MÁSKÉPPEN

2014.11.13 19:38

Az Alapítványunk, valamint az Internetpatika Kft szervezésében, ismét egy fantasztikus program részesei lehettünk, melynek a Lurdy Ház adott otthont. A beszélgetést megelőzően, Varga Tibor humanológus és tanító, valamint Novák Csaba vezető coach felvezették egy-egy rövid, ám annál izgalmasabb előadással a témaköröket. A felvezető előadásokban, Novák Csaba coach-tréner előadó a "A valós motiváció - a változtatáshoz-gyógyuláshoz" témakört bontogatta, személyes érintettségét szem előtt tartva és őszínte beszámolójában kitérve a hétköznapi saját tapasztalataira, példáira. Varga Tibor tanító, humanológus előadótól megtudhattuk, hogy az érzelmeink, támogatói vagy akadályozói a változtatásnak-gyógyulásnak. 

    Novák Csaba 

    Varga Tibor

Ezután, olyan szaktekintélyek beszélgettek egymással, mint Dr. Csókay András idegsebész, Dr. Papp Lajos szívsebész és Dr.Darnói Tibor háziorvos. Kovács Péter, az Érthetően az Egészségért Alapítvány vezetője tette fel a kérdéseket a doktor uraknak, akik minden igényt kielégítve válaszolták meg a fizikai-lelki-szellemi síkot érintő kérdésköröket.

A beszélgetésen elhangzottak a test-lélek-szellem, azaz a hármasságot érintő fájdalmak, felismerések, gyógyulási folyamatok. A színpadon három orvos nyilatkozott háromféleképpen a betegségekről és azok gyógyításáról. Ami azonos volt mindhármuk megközelítésében, az a HIT fogalmát érintette. Többször is hallhattuk Dr. Darnó Tibortól, hogy hit nélkül nehezen elképzelhető a gyógyulás, mert bármennyire is igyekszik egy orvos gyógyítani a megfelelő tudásával, eszközeivel, szakellátással, gyógyszerekkel, ha a beteg, önmagában nem szeretne gyógyulni, ha nem teszi hozzá a gyógyulási folyamathoz saját magát, elhatározását és akaratát. A HIT, mint vezérfonal uralta a beszélgetés nagy részét, ezt a nélkülözhetetlen, csodálatos folyamatot, és elhanyagolhatatlan erőt, lényegretörő gondolataikkal Dr. Papp lajos szívsebész professzor úr, és Dr. Csókay András idegsebész is megerősítették.

 Több, mint 150 kíváncsi hallgató figyelme tisztelte meg az előadást, amelynek szívből örültünk, hiszen egy nem mindennapi Kerekasztal-beszélgetés szemtanúi lehettünk. Hamarosan érkezünk egy rögzített hang és képanyaggal is. Addig is beszéljenek helyettünk a sokat mondó fotók, Teszár Ákos munkáját dícsérve.

     Dr. Csókay András

   Dr. Papp Lajos

   Dr. Darnói Tibor

   Könyvvásár és dedikálás

    Kovács Péter / zárszó