Második alkalommal indult útjának Érthetően a Teljesebb Életemért egészségügyi szakdolgozói képzésünk

2015.10.12 14:51

Október 10-én, a lelki egészség világnapján tartottuk meg megnyitóval egybekötött első képzési napját a 2015-ben már második alkalommal induló Érthetően a Teljesebb Életemért egészségügyi szakdolgozói képzésünknek, melynek fő célkitűzése az egészségügy különböző területein elhivatottan dolgozók megismertetése a stressznek való ellenállás, a mindfulness, stresszkezelés, érzelmi kompetencia fejlesztés módszereivel. Képzésünknek nem önálló célja, hogy a jelenlévők a leírt módszereket elsajátítsák, hiszen ez önmagában nem hatékony stratégiája a kiégés megelőzésének. Küldetésünk, hogy hallgatóink egy szemléletváltás résztvevői lehessenek, felismerve saját életük értékeit, megerősítve hivatástudatukat. 

Köszönjük Dr. Balogh Zoltán Úrnak a megnyitón való megjelenést, résztvevőinknek az aktivitást és a visszajelzéseket, előadóinknak a a szakmai színvonalat és a gondolatébresztést.

Találkozunk november 7-én.